A következő két napban még marad a déli áramlás, így folytatódik a kellemes tavaszi idő. Az éjszakák fagymentesek lesznek, napközben pedig általában 17-20 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók. Időnként ugyan erősen megnövekszik a felhőzet, de számottevő csapadék nem várható, legfeljebb néhol fordulhat elő futó zápor. 

Kedden azonban már egy ciklon okoz jelentős időjárásváltozást. Megvastagszik felettünk a felhőzet és egyre többfelé kezdődik esőzés. Erős lehűlés várható, a nappali hőmérsékletek már csak 5 fok körül alakulnak.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: gyakran lesz erősen felhős az ég, kevés napsütés azonban előfordulhat. Néhol kialakulhat futó zápor. A délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 17-19 fok között alakulnak. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő. 

hétfő.jpg

Hétfő:  a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. A délnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 6-8 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 19-21 fok között alakulnak. 

kedd.jpg

Kedd: túlnyomóan borult idő várható többfelé esővel, záporral. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 5 fok körül alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét szerdán is folytatódik a csapadékos, késő téliesen hideg idő. A hét második felében kismértékű javulás várható időjárásunkban.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: enyhe, időjárás, változékony, csapadék