A hétvége első felében egy hidegfront alakítja időjárásunkat, ennek hatására felhőátvonulásos, szeles idő várható. A fölénk érkező levegő alacsony nedvességtartalmú lesz, így számottevő csapadék nem várható, legfeljebb elvétve fordulhat elő rövid ideig tartó futó zápor. Az előző napokhoz képest 6-8 fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés, azonban még így is az átlagosnál enyhébb idő várható. 

A következő napokban nyugalomba jut felettünk a front, mérséklődik a légmozgás, csendes, napos, kora tavaszi idő várható. Éjszakánként többfelé lehet gyenge fagy, a délutáni órákra azonban 10 fok köré emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

szombat.jpg

Szombat: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Elvétve előfordulhat futó zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 10-13 fok között alakulnak. Késő estére 4-6 fok közé hűl a levegő. 

vasárnap.jpg

Vasárnap: gyengén felhős, napos idő várható. Az északnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra -1,+1 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 9-11 fok között alakulnak. 

hétfő.jpg

Hétfő: változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. A változó irányú szél megélénkül. A hajnali órákra 0 fok közelébe hűl a levegő, helyenként köd is képződhet. A nappali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepétől újabb felmelegedés kezdődik, néhány napra visszatér a kellemes tavaszi idő. Pénteken azonban egy hidegfront hatására lehűlés kezdődik. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: száraz, napos, hidegfront, lehűlés, időjárás