A jövő hét első napjaiban is a légörvény alakítja időjárásunkat, így változékony, gyakran csapadékos idő várható. Összességében többfelé várható jelentős eső, zápor, de helyenként havas eső, esetleg havazás is előfordulhat. A csapadékhullásban azonban hosszabb szünetek is lehetnek, illetve közben átmeneti felhőzetcsökkenés is előfordulhat. 

A ciklon hátoldalán hidegebb levegő érkezik fölénk, így lehűlés kezdődik, már a déli tájakon is jelentősen visszaesik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

vasárnap.jpg

Vasárnap: napközben megvastagszik felettünk a felhőzet és a délutáni, esti óráktól már egyre többfelé várható eső, zápor. A déli, délnyugati szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek általában 10-12 fok között alakulnak, de a megye északi tájain 10 foknál hűvösebb lesz. Késő estére 7-10 fok közé hűl a levegő.

hétfő.jpg

Hétfő: többnyire borult idő várható, helyenként azonban átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Többfelé várható eső, néhol havas eső. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órákra 5-7 fok közé hűl a levegő. A nappali hőmérsékletek 6-8 fok között alakulnak.

kedd.jpg

Kedd: többnyire borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Az átmeneti hosszabb szünet után ismét egyre többfelé várható eső, helyenként havas eső. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. A délutáni órákra 0,+2 fok közé enyhül a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: csütörtökre elhagyja térségünket a ciklon, mögötte pedig már szárazabb, hidegebb levegő érkezik fölénk, visszatérnek a télies hőmérsékletek. A következő hétvége időjárása még meglehetősen bizonytalan, de most így tűnik, hogy további erős lehűlés várható. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: ciklon, lehűlés, változékony, csapadék, időjárás