Szerdától azonban ismét délire fordul felettünk az áramlás amellyel melegebb léghullámok érkeznek fölénk. Továbbra is a napsütésé lesz a főszerep, a legmagasabb nappali hőmérsékletek pedik már 30 fok felett alakulnak. Csütörtökön kissé tovább fokozódik a kánikula, de napközben már egy újabb hidegfront közelíti meg hazánkat, így ismét labilissá válik a légkör, növekszik a zápor, zivatarhajlam.

Péntekre átvonul felettünk a front, mögötte pedig már ismét szárazabb és valamivel stabilabb levegőfajta érkezik. Néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés és kevesebb lesz a zivatar.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: eleinte még előfordulhatnak felhős tájak, majd napközben már egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep. A délkeletire forduló szél megélénkül. A nappali hőmérsékletek 28-30 fok között alakulnak. Késő estére 23-25 fok közé hűl a levegő.

Szerda: többnyire napos, száraz idő várható, csak átmenetileg növekedhet meg a gomolyfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. A délutáni órákra 31-33 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtök: napos és erősen gomolyfelhős időszakok váltakoznak, szórványosan várható zápor, heves zivatar. A változó irányú szél élénk, zivatar környezetében viharos lesz. A hajnali órákra 19-21 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 31-33 fok között alakulnak.

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét elején is folytatódik a kissé változékony, nyári idő. Zápor, zivatar szinte bármelyik nap előfordulhat, a nappali hőmérsékletek azonban többnyire 28-30 fok között alakulnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szél, enyhül, front, kánikula, hűvös, vihar, hideg, nyár, hőség, csapadék, időjárás