Az érintő hidegfront után a következő napokban délkeletire fordul felettünk az áramlás, amellyel továbbra is enyhe, de időnként már kissé nedvesebb léghullámok érik el térségünket. Változékonyabbra fordul időjárásunk, de kiterjedtebb csapadék, vagy jelentősebb lehűlés továbbra sem valószínű.

A több-kevesebb napsütés mellett azonban már időnként erősebben is megnövekedhet a felhőzet és elszórtan egy-egy zápor is kialakulhat. A szeles idő miatt gyenge lesz az éjszakai lehűlés, napközben pedig továbbra is az átlagos fölé, 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északi szél megélénkül, időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 18-20 fok között alakulnak. Késő estére 11-13 fok közé hűl a levegő. 

 

null

Kedd: változóan fátyolfelhős, napos idő várható. A délkeletire forduló szél megerősödik. A hajnali órákra 3-5 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 16-18 fok között alakulnak. 

null
 

Szerda: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat átmeneti kisebb eső, vagy futó zápor. A délkeleti szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 5-8 fok között alakul. A délutáni órákra 18-20 fok közé melegszik.

null
 

Távolabbi kilátások: pénteken nagyobb nedvességtartalmú levegő érheti el térségünket, így egyre többfelé valószínű eső, zápor. A tartósan csapadékos helyeken átmenetileg visszaesik a hőmérséklet. A hétvégére nagy valószínűséggel ismét csökken a csapadékhajlam. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás