Északnyugat felől egy melegfront csapadékzónája érte el térségünket, így ma borongós, csapadékos időre számíthatunk. Eleinte még havazás várható, néhány cm friss hó is hullhat, majd napközben a magasban bekövetkező enyhülés hatására már havas eső, sőt ónos eső is előfordulhat. 

Kissé enyhül az idő, a délutáni órákra kevéssel fagypont fölé emelkedhet a hőmérséklet. A talajon azonban továbbra is gyenge fagy valószínű, így a vegyes halmazállapotú csapadék ráfagyhat az utakra. 

Szerdán és csütörtökön is folytatódik a változékony, mozgalmas idő. Többnyire a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb néhol bukkanhat elő rövid időre a nap. Szórványosan kisebb hóesések, havas esők, esők, főleg az éjszakai és reggeli órákban gyenge ónos esők is előfordulhatnak.  

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

kedd.jpg

Kedd: túlnyomóan borult idő várható, csak néhol vékonyodhat el átmenetileg a felhőzet. Többfelé várható havazás, havas eső, helyenként ónos eső. A délnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A nappali hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak. A késő esti órákra 0 fokig hűl a levegő. 

szerda.jpg

Szerda: többnyire erősen felhős idő várható, csak átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható kisebb csapadék. Hó, havas eső, eső, a reggeli órákban ónos is előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő. A délutáni hőmérsékletek 0,+2 fok között alakulnak. 

csütörtök.jpg

Csütörtök: továbbra is a felhőké lesz a főszerep, legfeljebb rövid időre süthet ki a nap. Szórványosan várható hószállingózás, kisebb havazás. Futó havas eső záporok, hózáporok is előfordulhatnak. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali hőmérsékletek -1, 0 fok között alakulnak. A délutáni órákra 0,+2 fokig enyhül a levegő. 

egyhetes.jpg

Távolabbi kilátások: pénteken átmenetileg szárazabb, hidegebb levegő érkezik fölénk, ennek hatására felszakadozik a felhőzet és 1-2 fokkal visszaesik a hőmérséklet. A hétvégén azonban már újabb, ezúttal jelentős enyhülés valószínű. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: melegfront, ónos eső, havazás, időjárás, csapadék