A Kárpát-medencében megülepedett hideg levegő fölé kissé enyhébb léghullámok érkeznek, ennek hatására átmenetileg növekszik a ködhajlam, helyenként tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. A ködfoltokban zúzmara lerakódás, gyenge ónos szitálás is előfordulhat, a nappali hőmérsékletek pedig végig fagypont alatt alakulnak. Lesznek helyek ahol még a délelőtt folyamán feloszlik a köd, esetleg rövid időre a nap is kisüthet, ezeken a tájakon 0 fok köré emelkedik a hőmérséklet.

Holnapra nedvesebb levegő érkezik fölénk, így megvastagszik felettünk a felhőzet és szórványosan kisebb csapadék is előfordulhat. Eleinte hó, majd a későbbiekben magasban bekövetkező enyhülés hatására fagyott eső, ónos eső várható. 

Pénteken is folytatódik a változékony idő, jelentősebb csapadék azonban továbbra sem valószínű. A nappali hőmérsékletek már többnyire fagypont felett alakulnak. 

 A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Szerda: többnyire erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol süthet ki rövid időre a nap. Helyenként tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak zúzmarával, ónos szitálással. A délkeleti szél kissé megélénkül. A nappali hőmérsékletek fagypont körül alakulnak, de ködös tájakon nem lesz melegebb -2,-3 foknál. Késő estére -3,-1 fok közé hűl a levegő. 

null
 

Csütörtök: napközben megvastagszik felettünk a felhőzet és szórványosan kisebb hószállingózás, fagyott eső, esetleg havas eső is előfordulhat. Helyenként ónos szitálás, gyenge ónos eső is lehet. Kisebb körzetekben tartósan ködös időszakok is előfordulhatnak. A délkeleti szél kissé megélénkül. 
A hajnali órákra -6,-4 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak. 

 

null

Péntek: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban helyenként már felszakadozhat a felhőzet. Néhol előfordulhat kisebb havas eső, vagy gyenge ónos eső. A délnyugati szél megélénkül. A hajnali órákra -3,-1 fok közé hűl a levegő, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 2-5 fok közé enyhül a levegő, a magasabb értékeket a gyengén felhős tájakon mérhetjük.

null
 

Távolabbi kilátások: a hétvégén és a jövő hét elején további enyhülésre, erős olvadásra számíthatunk. Az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből kisebb esők, záporok is előfordulhatnak. A fehér karácsony esélye tehát tovább csökken. 

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előre, szalinay, időjárás