Tartós déli áramlás alakul ki a Kárpát-medence felett amellyel több hullámban egyre melegebb levegő érkezik fölénk. A következő napokban további felmelegedésre, már-már késő késő nyáriasan meleg időre számíthatunk. Az éjszakák is egyre enyhébbek lesznek, napközben pedig főleg a déli tájakon már 25 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

A hétvégén a meleg mellé kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik, ami kedvez a felhő képződésnek. A napsütés mellett már időnként erősebben is megnövekedhet a gomolyfelhőzet és főleg vasárnap egy-egy zápor, vagy zivatar is kialakulhat.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: többnyire napos, száraz idő várható, legfeljebb átmenetileg növekedhet meg a fátyol, vagy gomolyfelhőzet. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 22-24 fok között alakul. Késő estére 14-16 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan várható zápor, vagy gyenge zivatar. A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő, de a tartósan felhős tájakon 20 fok várható.

null

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható. Néhol előfordulhat futó zápor. A változó irányú szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 10-12 fok között alakul. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig folytatódik a mostanihoz hasonló késő nyárias idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: október, időjárás, meleg