A meleg levegőnek még további utánpótlása van, ezért a következő napokban is folytatódik az átlagosnál 4-5 fokkal melegebb, igazi nyári idő. A meleggel együtt azonban nedvesség is érkezik, így fokozódik a fülledtség, növekszik a zápor, zivatarhajlam. A délelőttök még többnyire naposak lesznek, a délutáni órákban azonban beindul az erős gomolyfelhő képződés és szórványosan szinte bármelyik nap kialakulhat zápor, zivatar. Egy-egy erősebb zivatargócban felhőszakadás, jégeső és szélvihar is előfordulhat. A csapadék azonban csak kis területeket érinthet, így lesznek helyek, amelyek most is szárazon maradnak. 

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

 

null

Szombat: a napos időszakok mellett időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és a délutáni óráktól szórványosan alakulhat ki zápor, heves zivatar. A délnyugati szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 28-30 fok között alakul. Késő estére 23-25 fokig hűl a levegő.

 

null

Vasárnap: a hosszabb napos időszakok között átmenetileg erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 17-19 fok között alakul. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő. 

 

null

Hétfő: a változóan, időnként erősen gomolyfelhős ég mellett hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. Elszórtan várható zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül, zivatarokban viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákra 28-30 fok közé melegszik a levegő. 

null
 

Távolabbi kilátások: a jövő hét végéig folytatódik a fülledt, meleg idő, legfeljebb átmenetileg frissülhet fel a levegő. Jelentős csapadék nem várható, záporok, zivatarok azonban elszórtan továbbra is előfordulhatnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, nyár, időjárás