A csapadékos időt okozó frontzóna mögött ma már szárazabb, de az eddigieknél hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk. Eleinte még sok lesz a felhő felettünk, majd napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, legfeljebb elvétve fordulhat elő futó zápor. A megerősödő északnyugati szélben 12-14 fok közötti maximum hőmérsékletek várhatók.

A hideg hajnal után vasárnap napközben ismét enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így erősödik a nappali felmelegedés, már az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű időre számíthatunk.

Hétfőn tovább melegszik az idő, már kevéssel 20 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet. Napközben gomolyfelhős és napos időszakok váltakoznak egymással, a délutáni órákban egy-egy futó zápor is előfordulhat majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: eleinte még erősen felhős idő várható, majd napközben fokozatosan vékonyodik, szakadozik felettünk a felhőzet, helyenként már kevés napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat jelentéktelen futó zápor. Az északnyugati szél élénk, időnként erős lesz. A délutáni órák hőmérséklete 12-14 fok között alakul. A késő esti órákra 7-9 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem valószínű. A délkeletire forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul, a mélyebb völgyekben talaj menti fagy is előfordulhat majd. A délutáni órákra 16-18 fok közé melegszik a levegő.

null

Hétfő: napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, néhol előfordulhat jelentéktelen futó zápor. A délkeleti szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul, néhol gyenge talaj menti fagy is előfordulhat majd. A délutáni órákra 19-21 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepére ismét nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, így növekszik a csapadékhajlam. Jelentős lehűlés azonban nem várható, legfeljebb néhány fokkal esik vissza a hőmérséklet.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: április, hidegfront, tavasz, időjárás