Délnyugati áramlással váltakozó nedvességtartalmú, igen enyhe léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, ezért a következő napokban is folytatódik az ilyenkor szokásosnál több fokkal melegebb idő. Az éjszakák többnyire fagymentesek lesznek, napközben pedig kevéssel 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

A hétvégén napos és erősen felhős időszakok váltakoznak egymással, számottevő csapadék szombat éjjel, illetve vasárnap estétől valószínű.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Péntek: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete általában 11-13 fok között alakul, de a Balaton térségében ennél néhány fokkal hűvösebb lesz. A késő esti órákra 4-6 fok közé hűl a levegő.

Szombat: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan előfordulhat zápor. A délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap: eleinte még borult idő várható esővel, záporral, majd napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. Az esti óráktól azonban újabb erős felhősödés kezdődik és helyenként már eső, zápor is lehet. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: hétfőn egy mediterrán ciklon érkezik fölénk, egyre többfelé várható eső, zápor, majd havas eső, helyenként havazás. A ciklon hátoldalán északira fordul felettünk az áramlás, amellyel egyre hidegebb levegő érkezik fölénk. A hét közepétől visszatér a tél.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: melegedés, enyhülés, fagy, változékony, csapadék, felhő, ősz, tavasz, front, eső, időjárás