Egy északnyugat-európai ciklon hidegfrontja éri el a Kárpát-medence térségét, ezért átmenetileg változékonyabbra fordul időjárásunk. A megélénkülő szél hatására felszámolódik a hidegpárna, néhány napra megenyhül az idő. A következő napokban inkább kora tavaszias időre számíthatunk, hétfőn és kedden a legmagasabb nappali hőmérsékletek helyenként már megközelíthetik a 10 fokot.

Ma még sok lesz felettünk a felhő és elszórtan kisebb eső, zápor, sőt eleinte gyenge ónos eső is előfordulhat majd.

Hétfőtől azonban már valamivel szárazabb levegő érkezik fölénk, felszakadozik a felhőzet és hosszú idő után végre a napot is megláthatjuk majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: többnyire erősen felhős idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. A reggeli, délelőtti órákban helyenként ónos esőre is számíthatunk. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 3-5 fok között alakul. A késő esti órákra 0 fok közelébe hűl a levegő.

null


Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Néhol előfordulhat futó zápor. A nyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A reggeli órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul. A délutáni órákra 5-8 fok közé melegszik a levegő. A magasabb értékeket a naposabb tájakon mérhetjük majd.

null

Kedd: változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Elvétve előfordulhat jelentéktelen futó zápor. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 6-8 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét második felében újabb lehűlés kezdődik, kemény téli idő azonban továbbra sem várható.

Címkék: időjárás, szalinay, előrejelzés