A Kárpát-medence időjárását egy anticiklon alakítja, a markáns változásokat okozó ciklonok és azok frontjai a kontinens északi területei felett haladnak.

Nálunk a leszálló légmozgásoknak köszönhetően többnyire napos, száraz az idő, csak átmeneti felhőzetnövekedés fordulhat elő.

A következő napokban eleinte folytatódik a mostanihoz hasonló, mérsékelten meleg idő, majd a hét közepétől egy ciklon előoldalán délnyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel több hullámban egyre melegebb levegő érkezik fölénk.

Tovább erősödik a nappali felmelegedés, a hét második felében már késő nyárias hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 20-22 fok között alakul. Késő estére 12-14 fok közé hűl a levegő.

null

Kedd: változóan felhős, többnyire napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északnyugati szél kissé megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 6-8 fok között alakul. A délutáni órákra 20-22 fok közé melegszik a levegő.

null

Szerda: időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, emellett azonban hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A hajnali órák hőmérséklete 7-9 fok között alakul. A délutáni órákra 21-23 fokig melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét közepéig folytatódhat a többnyire napos, száraz, az átlagosnál melegebb idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: éjszaka, lehűlés, ősz, időjárás