A tartósan meleg, nyárias időt okozó anticiklon leépül felettünk, ennek következtében az óceáni eredetű, hűvösebb légtömegek előtt megnyílik az út hazánk felé.

Ma azonban még folytatódik az átlagosnál melegebb idő, a legmagasabb nappali hőmérsékletek továbbra is 30 fok közelében alakulnak majd.
Eleinte sok lesz a napsütés, majd a késő délutáni, esti óráktól egy közelgő hidegfront előjeleként már erősebben megnövekszik a felhőzet és elszórtan számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására.

A hétvége időjárását már a hidegfront alakítja, gyakran lesz erősen felhős az ég és szórványosan számíthatunk esőkre, záporokra, eleinte zivatarokra, de tartós csapadék a mostani számítások szerint nem valószínű. A megerősödő északnyugati széllel egyre hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk, ezért fokozatos lehűlés kezdődik, vasárnap már csak 20 fok körüli csúcs hőmérsékletek várhatók.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Péntek: eleinte még napos idő várható, majd az esti óráktól már megnövekedhet a felhőzet és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat majd. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A délutáni órák hőmérséklete 28-30 fok között alakul. A késő esti órákra 20-22 fokig hűl a levegő.

null

Szombat: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Eleinte többfelé, majd napközben már csak elszórtan várható eső, zápor, néhol zivatar. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 22-24 fok közé melegszik a levegő, de a megye keleti, délkeleti tájain ennél 1-2 fokkal melegebb is lehet.

null

Vasárnap: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan várható eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: a jövő hét első napjaiban változékony, csapadékos idő várható, majd ezt követően megnyugszik időjárásunk, több lesz a napsütés, ennek ellenére azonban marad az átlagosnál hűvösebb idő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szeptember, ősz, változás, nyár, időjárás