Egy közelgő hidegfront előterében ma még meleg léghullámok érkeznek fölénk, ezért kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órák hőmérséklete már elérheti a 30 fokot. Többnyire napos, száraz idő várható, legfeljebb az időszak végén növekedhet meg néhol a fátyolfelhőzet.

Szerdán kezdetben még folytatódik az eseménytelen idő, majd napközben nyugat, északnyugat felől már erősebben megnövekszik a felhőzet és szórványosan záporok, zivatarok is előfordulhatnak majd. A megerősödő széllel hűvösebb léghullámok érkeznek fölénk, így mérséklődik a nappali felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek már csak 20-25 fok között alakulnak. Az alacsonyabb értékeket a megye nyugati felében mérhetjük majd.

Csütörtökre áthalad felettünk a front, megkezdődik a felhőzet felszakadozása, a délutáni órákban helyenként már több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az erős északnyugati széllel továbbra is hűvös levegő érkezik fölénk, a legmagasabb nappali hőmérsékletek mindössze 20-22 fok között alakulnak majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 29-31 fok között alakul. Késő estére 21-23 fok közé hűl a levegő.

Szerda: eleinte még előfordulhat több-kevesebb napsütés, majd erősebben megnövekszik a felhőzet és szórványosan számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Az északnyugati szél megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 15-17 fok között alakul. A délutáni órákra 20-25 fok közé melegszik a levegő, a magasabb értékeket a megye keleti, délkeleti tájain mérhetjük majd.

Csütörtök: a nap első felében még többnyire erősen felhős idő várható elszórtan záporokkal, zivatarokkal, majd a délutáni órákra csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hajnali órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. A délutáni órákra 20-22 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvége felé közeledve fokozatos felmelegedés kezdődik, vasárnaptól már az ilyenkor szokásosnak megfelelő hőmérsékletű idő várható. Az hajnalok azonban hidegek lesznek, helyenként 10 fok alá is hűlhet a levegő.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: augusztus, kánikula, nyár, hőség, időjárás