Anticiklon alakítja hazánk időjárását, a változást okozó frontok egyelőre elkerülik térségünket. A leszálló légmozgások hatására többnyire napos, száraz az idő, legfeljebb átmenetileg növekedhet meg a fátyol, illetve gomolyfelhőzet. Az anticiklon fölé déli áramlással afrikai eredetű, egyre melegebb levegő érkezik, ezért a következő napokban további erős felmelegedés várható, visszatér a kánikula.

A meleghullám pénteken éri el tetőpontját, a legmagasabb nappali hőmérsékletek ekkor már elérhetik a 32-33 fokot. Eleinte túlnyomóan napos idő várható, majd a délutáni, esti óráktól egy közelgő hidegfront előjeleként már erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak majd.

Szombaton záporok, zivatarok és megerősödő északnyugati szél kíséretében egy hidegfront vonul át felettünk. A front mögött 4-5 fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk, megszűnik a kánikula.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Csütörtök: napos, száraz idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a gomolyfelhőzet. A délkeleti szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 29-31 fok között alakul. A késő esti órákra 23-25 fok közé hűl a levegő.

Péntek: eleinte sok lesz a napsütés, majd a délutáni, esti óráktól már megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat majd. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hajnali órák hőmérséklete 18-20 fok között alakul. A délutáni órákra 31-33 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombat: a változóan, gyakran erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz. A hajnali órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. A délutáni órákra 24-26 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: az átmeneti kisebb lehűlés után, a jövőhét elejétől újabb felmelegedés kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: kánikula, augusztus, hőség, nyár, időjárás