Az átvonult hidegfront mögött északi, északnyugati áramlás alakul ki felettünk, amellyel száraz, ugyanakkor hidegebb léghullámok érkeznek fölénk a magasban. Szerdától már a napsütésé lesz a főszerep, ennek ellenére azonban továbbra is 20 fok alatti maximum hőmérsékleteket mérhetünk majd, igaz a napos időben viszonylag kellemes lesz a hőérzetünk.

A hideg levegő szerda estére nyugalomba jut felettünk, leáll a légmozgás, a derült, száraz idő adott lesz, így az éjszakai lehűlés is meglehetősen erősnek ígérkezik. Főleg csütörtök hajnalban fordulhat elő néhol gyenge fagy, de a legtöbb helyen többnyire 1-3 fok közötti minimum hőmérsékletek várhatók. Napközben már délire fordul az áramlás felettünk, kissé melegebb léghullámok érkeznek fölénk, a legmagasabb nappali hőmérsékletek már megközelíthetik a 20 fokot.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: eleinte még erősen felhős idő várható, szórványosan kisebb eső, zápor is előfordulhat, majd a délutáni órákban felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Az északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 16-18 fok között alakul. Késő estére 9-11 fok közé hűl a levegő.

Szerda: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 4-6 fok között alakul. A délutáni órákra 16-18 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtök: túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délkeletire forduló szél időnként megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul, néhol talaj menti fagy is előfordulhat. A délutáni órákra 17-19 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a hétvégétől hűvösebbre, csapadékosabbra fordul időjárásunk.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: április, hidegfront, időjárás