Egy közelgő újabb hidegfront előterében ma melegebb, szárazabb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé, ezért több lesz a napsütés és tovább erősödik a nappali felmelegedés. A délutáni órákra többnyire 13-15 fok közé melegszik a levegő, de kisebb körzetekben ennél magasabb hőmérsékleteket is mérhetünk majd.

Hétfőn egy hidegfront vonul át felettünk, amely jelentős csapadékot és lehűlést még nem hoz magával. A front útját megerősödő északnyugati szél, valamint elszórt záporok jelzik majd. Kissé már mérséklődik a nappali felmelegedés, de még így is enyhébb idő lesz az ilyenkor szokásosnál.
Keddtől egy mediterrán ciklon áramlási rendszerébe kerül a Kárpát-medence, egyre változékonyabbra fordul az idő. Napközben délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor, a több csapadék Somogy megye déli tájain valószínű. A ciklon hátoldalán hidegebb levegő érkezik fölénk, ezért mérséklődik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Vasárnap: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 13-15 fok között alakul. Késő estére 7-9 fok közé hűl a levegő.

null

Hétfő: a változóan, időnként erősen felhős ég mellett, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Elszórtan kialakulhatnak záporok. Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 2-4 fok között alakul. A délutáni órákra 11-13 fokig melegszik a levegő.

null

Kedd: napközben megnövekszik, megvastagszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor. Az északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 8-10 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: az átmeneti hűvösebb, csapadékos idő után, a jövőhét végétől erős felmelegedés kezdődik.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: előrejelzés, szalinay, időjárás