Északi áramlással hideg, nedves léghullámok érkeznek fölénk, ezért ma meglehetősen mozgalmas, az átlagosnál jóval hűvösebb időre számíthatunk. A fagyos hajnalt követőn erősen megnövekszik a felhőzet és a délelőtti órákban már egyre többfelé várható eső, havas eső, hózápor, jelentős csapadék azonban nem valószínű. A legmagasabb nappali hőmérsékletek csupán 2-5 fok között alakulnak majd, de az élénk, időnként erős szél miatt ennél alacsonyabb lesz a hőérzetünk.

Szerdára eltávolodik térségünkből a hideg légörvény, így fokozatosan csökken a csapadékhajlam, napközben már kevés napsütés is előfordulhat majd. Éjjelre nyugalomba jut felettünk a hidegfront, leáll a légmozgás, éppen ezért csütörtök hajnalra erősen lehűl a levegő, nagy területen várható fagy. Napközben nyugatira fordul felettünk az áramlás, amellyel már enyhébb levegő érkezik fölénk a magasban, a sok napsütés hatására kevéssel 10 fok fölé melegedhet a levegő.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Kedd: többnyire borult idő várható, csak néhol szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, havas eső, néhol hózápor. Az északi szél élénk, időnként erős lesz. A délutáni órák hőmérséklete 2-5 fok között alakul. Késő estére 1-3 fok közé hűl a levegő.

Szerda: eleinte még előfordulhat kisebb havas eső, vagy hózápor, majd csökken a csapadékhajlam, elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Az északkeleti szél élénk, időnként erős lesz. A reggeli órák hőmérséklete 0 fok körül alakul. A délutáni órákra általában 7-9 fok közé melegszik a levegő, de néhol kevéssel 10 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet.

Csütörtök: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. A nyugati, délnyugati szél megélénkülhet. A reggeli órák hőmérséklete -1,-3 fok között alakul, de néhol ennél is hidegebb lehet. A délutáni órákra 10-12 fok közé melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: Az átmeneti enyhülés után, a hétvégétől ismét hidegebb léghullámok érkeznek fölénk. Záporokkal tarkított, szeles, hűvös idő várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: március 15, Kaposvár, nemzet, havazás, szél, ünnep, eső, időjárás