Hazánk időjárását egy erős anticiklon alakítja, ezért a következő napokban is folytatódik az eseménytelen, az átmeneti ködfoltoktól eltekintve száraz idő. Az anticiklon fölé délnyugati áramlással enyhe léghullámok érkeznek, ennek hatására erősödik a nappali felmelegedés, de azokon a helyeken, ahol nem tud felszakadni a ködpárna, ott folytatódik a nyirkos, hideg idő.

A hétvégén felhős, ködös és rövid napos időszakok váltakoznak egymással, a nappali hőmérsékletek pedig ennek megfelelően alakulnak majd. A gyengén felhős, napos tájakon akár 8-10 fokot is mérhetünk, ezzel szemben a tartósan borult, ködös tájakon nem lesz melegebb 5 foknál. A napos, valamint a felhős, ködös területek térben és időben is váltakozhatnak majd egymással.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: többnyire felhős, párás, néhol tartósan ködös idő várható, helyenként azonban felszakadozhat a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. A délnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 6-9 fok között alakul, de a tartósan borult tájakon 5 fok várható. A késő esti órákra 2-4 fok közé hűl a levegő.

null

Vasárnap: többnyire felhős, párás, néhol tartósan ködös idő várható, helyenként azonban felszakadozhat a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 4-7 fok közé melegszik a levegő, a magasabb értékek a gyengén felhős tájakon lesznek.

null

Hétfő: többnyire felhős, párás, néhol tartósan ködös időre számíthatunk, helyenként azonban felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés is lehet. A délnyugati szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 5-8 fok közé melegszik a levegő, az alacsonyabb értékek a tartósan borult tájakon lesznek.

null

Távolabbi kilátások: a következő egy hétben is folytatódik a mostanihoz hasonló idő.

Várhatóan nem lesz fehér a karácsony!

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: szalinay, előrejelzés, időjárás