Időjárásunkat egy erős anticiklon alakítja, ennek hatására eseménytelen, az átmeneti ködszitálásoktól eltekintve száraz az idő. Az anticiklon fölött enyhe levegő tartózkodik, azonban kellő légmozgások hiányában ez a légtömeg nem tud lekeveredni a levegő alsóbb rétegeibe, sőt inkább konzerválja a medencénkben megrekedt nyirkos, hűvös levegőt. Kedden és szerdán továbbra is borongós, ködös időre számíthatunk, majd csütörtökön egy gyenge hidegfront halad át felettünk, amely átmeneti kisebb változást okoz térségünk időjárásában. Eleinte még borult idő várható, néhol kisebb eső is előfordulhat, majd napközben egyre nagyobb területeken szakadozik fel a felhőzet és helyenként akár rövid napos időszakok is előfordulhatnak majd.

A következő három nap időjárása Somogy megyében: 

Kedd: többnyire borongós, párás, néhol tartósan ködös idő várható, csak helyenként szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Többfelé lehet szitálás. A szél gyenge lesz. A délutáni órákra 4-6 fok közé melegszik a levegő. Késő estére 3-5 fokig hűl a levegő.

Szerda: többnyire borult, helyenként tartósan ködös időre számíthatunk, csak átmenetileg vékonyodhat el a felhőzet. Néhol előfordulhat szitálás, esetleg kisebb eső. A szél gyenge lesz. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 4-6 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtök: eleinte borult idő várható, szitálás, kisebb eső is előfordulhat, majd napközben felszakadozik a felhőzet, helyenként rövid időre a nap is kisüthet. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul, többfelé képződhet köd. A délutáni órákra 5-7 fok közé melegedhet a levegő hőmérséklete, a magasabb értékeket a gyengén felhős tájakon mérhetjük majd.

Távolabbi kilátások: eleinte folytatódik a mostanihoz hasonló idő, majd a hétvégén északnyugati áramlással hidegebb, tisztább levegő érkezik fölénk, ami várhatóan kisöpri a megülepedett nyirkos, ködös levegőt. A hőmérsékletekben ezek után sem várható lényeges változás, legfeljebb éjszakánként lesz kissé hidegebb.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: időállás, december, időjárás