Jelentős változás kezdődik időjárásunkban, az eddigi északi áramlás leépül felettünk, megszűnik a hideg levegő utánpótlása, a hét második felétől déli áramlással egyre melegebb levegő érkezik fölénk.

A hét közepéig azonban még folytatódik a változékony, szeles, hűvös idő, a kedd hajnali órákban még átmeneti havas eső, hó is előfordulhat, majd szerda napközben már szárazabb, néhány fokkal enyhébb levegő érkezik fölénk.

Csütörtöktől délire fordul az áramlás felettünk, amellyel több hullámban száraz, egyre melegebb levegő érkezik fölénk, a hétvégén már egyre többfelé mérhetünk 20 fok feletti maximum hőmérsékleteket.
Túlnyomóan napos, száraz, a déli tájakon már-már kora nyárias hőmérsékletű idő köszönt be.

A jelenlegi számítások szerint a meleg idő tartósnak ígérkezik.

Megjegyzés: a hosszútávú előrejelzés a szokásosnál kissé bizonytalanabb.

null

1. Ábra: egy ciklon előoldali áramlásában több hullámban egyre melegebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé.

null

2. Ábra: a hétvégétől egyre nagyobb területeken mérhetünk majd 20-24 fok közötti csúcshőmérsékleteket.

null

3. Ábra: április 19. A jelenlegi modellszámítások szerint, a meleg levegőnek bőven lesz utánpótlása. A kora nyárias hőmérsékletű légtömegek folyamatosan a közelünkben tartózkodnak majd.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: jönajóidő, végre, yeah, időjárás