Az átmeneti lehűlés után, vasárnaptól délkeletire fordul felettünk az áramlás, amellyel szárazabb, egyre enyhébb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé.

A következő napokban egyre több lesz a napsütés, a hőmérsékletek pedig az ilyenkor szokásosnak megfelelően alakulnak majd.

Szombaton azonban még a felhőké lesz a főszerep, kisebb eső, zápor is előfordulhat majd, ennek ellenére egy árnyalattal már kellemesebb időnk lesz, a délutáni órák hőmérséklete elérheti a 8-10 fokot is.

Vasárnap már egyre nagyobb területeken szakadozik fel a felhőzet, süt ki a nap, futó zápor már csak elszórtan alakulhat ki. Erősödik a nappali felmelegedés, a délutáni órákra már 12-14 fok közé melegszik a levegő.

Hétfőn kissé tovább erősödik a nappali felmelegedés, többnyire napos, száraz idő várható.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

Szombat: többnyire erősen felhős idő várható, de helyenként már felszakadozhat a felhőzet. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél megélénkül. A délutáni órák hőmérséklete 8-10 fok között alakul. Késő estére 3-5 fok közé hűl a levegő.

Vasárnap: változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, helyenként azonban erősen felhős időszakok is lehetnek. Néhol előfordulhat futó zápor. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 0,+2 fok között alakul, néhol köd is képződhet. A délutáni órákra 12-14 fok közé melegszik a levegő.

Hétfő: változóan felhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. A délkeleti szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 13-15 fokig melegszik a levegő.

Távolabbi kilátások: a jövőhéten eleinte kissé tovább melegszik az idő, majd a hét második felében néhány fokkal hűvösebb levegő szivárog fölénk, átmenetileg mérséklődik a nappali felmelegedés, a hétvégén újabb melegedés valószínű. Összességében az átlagosnak megfelelő, napos, száraz, tavaszi idő várható.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: március, hétvége, időjárás, tavasz