A következő napokban egyre változékonyabbra, csapadékosabbra fordul az idő, ciklonok és a hozzájuk tartózó csapadékzónák alakítják majd időjárásunkat. Szombaton az erős délnyugati áramlással még meleg, többnyire száraz levegő érkezik fölénk, a több órás napsütés hatására 10 fok fölé is melegedhet a levegő, majd vasárnap már egy csapadékzóna éri el megyénket, egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. A sok felhő és eső miatt kissé mérséklődik a nappali felmelegedés.

Hétfőn szárazabb léghullámok érkeznek fölénk, átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de többnyire felhős marad az ég.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Szombat: változóan felhős, napos idő várható, helyenként azonban erősen felhős időszakok is előfordulhatnak majd. A délnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A délutáni órák hőmérséklete 9-11 fok között alakul, de néhol ennél 1-2 fokkal melegebb is lehet. Késő estére 4-6 fokig hűl a levegő.

null

Vasárnap: erősen felhős, vagy borult idő várható, csak néhol fordulhatnak elő rövid napos időszakok. Napközben egyre többfelé várható eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A reggeli órák hőmérséklete kevéssel 0 fok felett alakul. A délutáni órákra 6-8 fok közé melegszik a levegő.

null

Hétfő: többnyire erősen felhős idő várható, helyenként azonban rövid, napos időszakok is előfordulhatnak. Elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat. A délnyugatira forduló szél megélénkül. A reggeli órák hőmérséklete 1-3 fok között alakul. A délutáni órákra 7-9 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: folytatódik a változékony, csapadékos idő. A jövőhét végéig többfelé hullhat jelentős, helyenként nagy mennyiségű csapadék. A hét közepétől hidegebb levegő érkezik fölénk, ezért az eső mellett megjelenhet a havas eső, hó is.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: február, tavasz, szalinay, időjárás