null

A Kaposplast Kft. ma már a legmodernebb műanyagszálakat készíti, kukoricakeményítőből. A 75 éve működő cég több ezer embernek nyújtott biztos megélhetést az évek során. Van, aki egész életében itt dolgozott.    

- 44 éven át dolgoztunk itt a férjemmel. Én gyakorlatilag megvártam őt, amíg nyugdíjba megy és együtt jöttünk el. Nekem ez a cég volt az első és az egyetlen munkahelyem. Friss vegyésztechnikusként helyezkedtem el a Kaposplastnál, laboránsként - tette hozzá Hoffmann Andrásné.

A jubileumi ünnepségen Kaposvár alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet: az ilyen biztos lábakon álló vállalkozások teszik Kaposvárt sikeressé.

- A Kaposplast nemcsak a mögöttünk hagyott kihívásokkal vette fel sikeresen a harcot, hanem azokkal is jól felkészülten néz szembe, amelyek várnak ránk. A cég nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a környezetvédelem és a fenntarthatóság területén is maradandót alkosson - emelte ki Pintér Rómeó a beszédében.

A térség országgyűlési képviselője, Gelencsér Attila arról szólt: a Kaposplast az elmúlt évtizedekben több rendkívüli helyzetet is megélt és mégis sikeres tudott maradni.    

A cég ügyvezetője, Palócz Tamás is a dolgozóknak mondott elsősorban köszönetet. A 200 családnak megélhetést biztosító vállalat a jövőben több 100 millió forintért fejleszt, hogy a versenyképességét növelje. Az évforduló alkalmából pedig egy emléktáblát avattak a telephelyen.  

Címkék: kaposplast, kaposvár, gazdaság