Az országos notebookátadási program legfőbb célja, hogy az egyenlő hozzáférés esélyét biztosítsa a digitális oktatáshoz - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára Kaposváron kedden.

Balatoni Katalin a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban tartott laptopátadón azt mondta: nagy segítség, hogy az állam ezeket a nagyon modern, érintőképernyős számítógépeket térítésmentesen, az ország legkisebb településének, legkisebb iskolájának is biztosítja a digitális kompetenciák fejlesztéséhez.

A program 2022-ben indult, egy évvel ezelőtt a tavaszi félévben 120 ezer, az ősziben további 140 ezer eszközt juttattak el diákokhoz, pedagógusokhoz és intézményekhez - utalt rá.

fotó: MTI/Katona Tibor
fotó: MTI/Katona Tibor

Hozzátette, a több mint 200 milliárd forintos, kormányzati támogatással megvalósuló program részeként beszerzett készülékek 3 ezer feladatellátási helyre kerülnek, közöttük állami, egyházi, nemzetiségi önkormányzati, s magánintézmények is vannak.

A 2023/24-es tanév tavaszi félévében több mint 193 ezer eszközt kapnak ötödik, hatodik, kilencedik évfolyamos diákok, és köznevelési intézmények, a számítógépeket a szülők, gondviselők a Kréta rendszeren keresztül igényelhették a gyermekeknek - mondta.

Balatoni Katalin szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány idején "kiemelkedően gazdag" digitális fejlesztési program indult, ennek eredményeként 200 okostankönyvet fejlesztettek ki, több mint 200 ezer digitális tartalmat - köztük fizikai, kémiai kísérleteket, történelmi animációkat, térképeket - tettek elérhetővé a diákoknak, továbbá 180 okostantermet alakítottak ki.

A helyettes államtitkár a digitális világ veszélyeiről azt mondta, nagyon fontos a gyermekek tudatos felhasználóvá nevelése.

Gelencsér Attila, Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a pedagógusok béremelése, az oktatási intézmények felújítása, a digitális tartalmak fejlesztése és a digitális eszközök beszerzése együtt hat annak érdekében, hogy mindenki számára egyenlő hozzáférést biztosító minőségi oktatás legyen Magyarországon.

Pintér Rómeó, Kaposvár alpolgármestere közölte, a mostani ütemben több mint 1500 számítógép kerül kaposvári fiatalokhoz.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a modern digitális eszközökkel a korábbinál könnyebben elsajátíthatók az ismeretek, de nemcsak az iskolai tanuláshoz, hanem a versenyelőnyhöz szükséges kompetenciákat is meg lehet szerezni velük.

A közösségi média trendjeit látva elengedhetetlen, hogy a most érettségiző diákok tudjanak képet szerkeszteni, videót felvenni, megvágni és feliratozni, mert a modern tartalomgyártási eszközökön keresztül el tudják mesélni, miért jók valamiben - jegyezte meg.

Úgy vélekedett, ez a tudás kiemelten fontossá vált azok körében, akik konyhai, ingatlanértékesítési, irodai feladatokat végeznek, vagy közszereplést vállalnak.

Sinka Szilvia Krisztina, a Kaposvári Tankerületi Központ igazgatója azt hangsúlyozta, a korszerű oktatáshoz elengedhetetlen, hogy a diákoknak modern digitális eszközeik legyenek.

A notebookátadási programban hétfőn és kedden 2090 készüléket osztanak ki a tankerületi központban - fűzte hozzá.

Gyallai Katalin, a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium igazgatója arról számolt be, hogy az iskolának hat kilencedik évfolyamos osztálya van, az intézménybe 198 laptop kerül.

Címkék: notebook, laptop, digitális, ingyenes, általános, középiskola, diák, gazdaság