Szita Károly az előterjesztés kapcsán hangsúlyozta: felmerült a kérdés, hogy olyan büdzsét alkossanak-e, amely érzékelteti mindenkivel, hogy mekkora a baj, hogy milyen többletköltséget okoz például az energiahordozók árában az elhibázott brüsszeli szankciós politika. Vagy olyat, amely arról szól, hogy továbbvigyék és ne mondjanak le közösen kitűzött célokról, vagyis arról, hogy megvédik a teljes foglalkoztatás esélyét, a tartósan növekvő jövedelmeket, a lélekszámban gyarapodó közösséget, az egészséget és az energiafüggetlenedési törekvéseket.

A költségvetést ez utóbbi szellemében állították össze, amelyre azt adott lehetőséget, hogy Kaposvár gazdasága túlélte a koronavírus járványt és megerősödött annyira, hogy az orosz-ukrán háborút is átvészelte.

"Ilyen körülmények között kell önmagunk talpán maradva tovább biztosítani a városunk polgárai számára, hogy biztonságos szolgáltatásokon át menjünk még tovább a jólét irányába. Nem egyszerű feladat, de küzdelem nélkül, harc nélkül ez nem fog menni. Nekünk az a dolgunk, hogy küzdjünk és harcoljunk azért, hogy ez így történjék."  - mondta Szita Károly.

A munkanélküliek számáról szólva a városvezető elmondta: míg 10 éve 7 ezer felett volt a számuk, ma 1300 alatt van és míg egy évtizede több mint 1300 közmunkást foglalkoztattak, addig ma alig 100 embernek adnak így munkát. Örömteli hír az is, hogy a kaposvári vállalkozások és cégek több pénzt adnak be a közösbe, idén is 7-800 millióval többel járulnak hozzá a város működéséhez, illetve nőtt a város adóerő képessége is: idén már 400 millióval többet fizet szolidaritási hozzájárulásként, ezzel a pénzzel segítik az erősebb települések a gyengébbeket.

2023-ban az intézmények fenntartása és üzemeltetése, a közvilágítás és a közétkeztetés fenntartása jelenti a legnagyobb feladatot. Csökkentett energiafelhasználás mellett is 4,6 milliárd forint ez a kiadás, amely 3 milliárddal több, mint a tavalyi energiaköltség.

100 millióval több jut idén szociálpolitikai kiadásokra: vagyis fűtési és lakásfenntartási támogatásra és gyógyszertámogatást biztosítanak 278 millió forint értékben.

Jut pénz az intézmények és az utak, járdák felújítására is, erre 500 milliós keretet különítettek el erre. Idén például a Damjanich óvodában és a Fésűs Éva óvodában is lesznek munkálatok.

A kiadások között kiemelt helyen szerepelnek az energetikai beruházások: 1 milliárd forintot költ idén Kaposvár erre a célra. Tavasszal indul a zöld fűtőmű próbaüzeme, amellyel a drága gázt akarják kiváltani a távfűtésben.  

Megmaradnak a családtámogatási pénzek, továbbra is segíti a város anyagilag a tehetséges diákokat, az állatmenhelyet, a mozgáskorlátozottakat, a betegséggel élőket, az időseket.

Áprilisban indul a szűréseket biztosító egészségpont Polgárok Házában, és tavasszal már a közbringákat is beüzemelik.

Címkék: biztonság, költségvetés, közgyűlés, Kaposvár, gazdaság