Minderről a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke beszélt ma reggel a közrádióban.

Szita Károlyt a tízezer lakos feletti városoknak és fővárosi kerületeknek az energiaár-emelkedés miatt járó támogatás okán kérték telefonvégre. A somogyi megyeszékhely mintegy 840 millió forintot kapott.

Kaposvár polgármestere elmondta: városunknak mintegy 5 milliárd forinttal kell többet fizetnie idén az áramért, a gázért és a távhőért, mint tavaly. A kötelező feladatok, például az óvodák és bölcsődék, a szociális intézmények, a közvilágítás és a közétkeztetés működtetése ugyanakkor nem szenvedhet csorbát.

A kormány is csak egyet kért a támogatásért cserébe, azt, hogy takarékoskodni kell. Ezt erejükhöz mérten, különféle módokon meg is teszik a települések - fogalmazott Szita Károly, aki szerint Brüsszelnek is lépnie kell, hiszen a legtöbb probléma az elhibázott uniós energia-, illetve szankciós politika nyomán jelent meg.

Címkék: takarékoskodás, háború, energia, Brüsszel, áram, település, önkormányzat, távhő, rezsi, gáz, támogatás, gazdaság