A kormány döntése alapján a diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot; a Diákhitel1 változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától, a Képzési hitelt és a Diákhitel2-t pedig továbbra is kamatmentesen vehetik fel a felsőoktatásban tanulók - jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter a kormány Facebook-oldalán kedden.

Nagy Márton úgy fogalmazott: az elhibázott brüsszeli szankciók az "egekbe lökték" az energiaárakat és az inflációt. Sorra dőlnek meg a történelmi rekordok, egész Európa ettől szenved.

A miniszter felidézte, hogy a szankciós kamatfelár letörése, így a családok és a teljes foglalkoztatás megvédése érdekében a kormány már korábban kamatstopot vezetett be a lakossági hitelekre, majd ezt kiterjesztette a kkv-szektorra is.

Itt azonban nem álltak meg, a kormány a drasztikusan megromlott kamatkörnyezet miatt megvizsgálta a diákhitelek helyzetét, amelyet már közel 500 ezren vettek igénybe és mintegy 250 ezer diploma megszerzéséhez járult hozzá - jelezte.

Címkék: kamatstop, diákhitel, szankció, infláció, gazdaság