null

A Videoton Elektro Plast Kft. az ötödik a somogyi Top 100-as listán. A cég, a koronavírus-járvány után egy igen eredményes évet zárt 2021-ben. 

A lista első helyén a tabi Flextronics áll évek óta. Második a Földgázszállító Zrt. 3. a kaposvári húsüzem, 4. az MG Product Kft, 5. pedig a Videoton. Bevételeikből látszik, hogy a világjárványt követően hamar stabilizálták helyzetüket.

- Jellemzően az elmúlt év már egy kilábalási folyamatot tükrözött. A cégek többségénél az árbevétel növekedés is arra utal, hogy sikerült a második negyedévben és a második félévben meghatározóan kifele jönni ebből a blokkolásból ami  a tevékenységet érintette - nyilatkozta a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, Gulyás Árpád.

A TOP százas kiadványt most 15. alkalommal mutatták be.

- Az eredeti gondolat bizonyította ennek a létjogosultságát és a tovább élés lehetőségét, hiszen csak valóságos gazdasági teljesítményekkel, adózott forintokkal lehet bekerülni ebbe a listába - tette hozzá a Somogyi Hírlap főszerkesztője, Lengyel János.

null

A rangsor készítői szerint a lista azt is mutatja, hogy Somogy dinamikusan fejlődik. 

- Mind az árbevételek, mind az adózás előtti eredmény adózott eredmény tekintetében több mint 10 százalékos javulás mutatható ki - mondta Koltainé Magyar Zsuzsanna, a NAV Somogy megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója.

Ahhoz, hogy egy cég felkerüljön a TOP 100-as megyei listára, ezúttal több mint 
2 milliárd forintos árbevételre volt szüksége. Érdekesség, hogy egyre több mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozás került be ebbe a körbe.   

Címkék: árbevétel, top 100, somogy megye, gazdaság