Kistelepülések boltjainak támogatására 8 milliárd forint keretösszeggel pályázat indul néhány héten belül a Magyar falu program keretében - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Gyopáros Alpár kiemelte: a lehetőséggel minden olyan kisbolt élhet, amely 2000-nél kevesebb lakosú településen működik, nem csak azok, amelyek 2021-ben kaptak támogatást. Az elnyert összegek bérköltségre, rezsiköltségre számolhatók el - jelezte.

fotó: MTI/Bodnár Boglárka
fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Az eljárás során a pályázatok a Bethlen Gábor Alapkezelő oldalán jelennek meg, az egyszerűsített dokumentumok kitöltéséhez nem kell szakértő segítségét igénybe venni, ezért a pályázatírás költsége nem elszámolható.

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a 2021-es pályázati felhívásnak köszönhetően jelentős állami támogatással és csekély önrész vállalásával 50 milliárd forintot meghaladó kisbolt fejlesztések valósultak az országban, 1450 helyszínen.

Címkék: kisbolt, falu, rezsi, támogat, költség, pályázat, bér, gazdaság