A kormány a háború és a brüsszeli szankciók miatt kialakult energiaválság enyhítésére energiaveszélyhelyzetet hirdetett és intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja, hogy biztosítsa az ország energiaellátásának biztonságát és a rezsicsökkentés fenntartását. A téli energiaellátási felkészülés, a piac kihívásainak pontosabb megismerése, valamint további hatékony programok kialakítása érdekében Palkovics László technológiai és ipari miniszter megbeszéléseket folytatott a hazai kazán- és hőszivattyúgyártók képviselőivel - ismertette szerdai Közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A hazai kazángyártókkal folytatott egyeztetésen a résztvevők megállapították, hogy jelentős a hazai tűzifahasználat, azonban a jelenlegi beépített készülékek hatásfoka általánosságban nem megfelelő. A gyártók számára technológiafejlesztési és kapacitásbővítési támogatások, a rászoruló felhasználók részére pedig eszközbeszerzési támogatások is szükségesek a hazai alternatív fűtési módok használatának növelése érdekében - közölte a minisztérium.

Emellett áttekintették az Európai Unió emissziós normákra vonatkozó szabályozási környezetét, a szakképzett munkaerő biztosításának kérdését, valamint az épületenergetikai előírások felülvizsgálatának kérdését is. A felek egyetértettek abban, hogy szükség van egy biomassza fűtési stratégia megalkotására, ennek készítésében együttműködési szándékát fejezte ki a Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség, a Nemzeti Biomassza Egyesület és a Pelletszövetség is.

Az iparág előtt álló kihívásokat áttekintve a Technológiai és Ipari Minisztérium, a hőszivattyúgyártók és a Magyar Hőszivattyú Szövetség képviselői megerősítették, hogy a hőszivattyúk használata kitörési pont lehet a jelenlegi nagyarányú földgázfelhasználás csökkentésében és az ellátásbiztonság további erősítésében. Ezért fel kell gyorsítani a hőszivattyúk telepítését végző szakemberek képzését és átfogó épületenergetikai fejlesztésekre van szükség a lakossági hőszivattyúk minél szélesebb körben történő terjedése érdekében. Ebben nehézséget jelent, hogy a hazai lakossági hőszivattyúk nagy része külföldön gyártott, a megnövekedett keresletet az általános chiphiány és a globális ellátási láncok problémái miatt pedig már most nehéz kielégíteni, ugyanakkor komoly hazai potenciál van az ipari távhőrendszerekben alkalmazható készülékek gyártásában.

Címkék: Technológiai és Ipari Minisztérium, fűtés, figyelmeztetés, gazdaság, tél