A hazai egészségipar fejlődéséhez és az ellátás biztonságához akar hozzájárulni az az orvostechnikai eszközöket gyártó és forgalmazó kaposvári cég, amely új üzemcsarnokot épít a városban. Elsősorban kórházi szoba- és műtőpaneleket gyártanak majd a Keleti Ipari Parkban.  

A társaság már 23 éve működik a somogyi megyeszékhelyen, de most nagyot léptek: egy új gyártóbázist építettek a Dombóvári úton, ahol úgynevezett non-invazív eszközöket gyártanak majd - mondta el a csütörtöki bokréta ünnepségen Vati Péter, a Vatner Kft. ügyvezetője"Célunk, hogy Európa legjobb panelműtőit készítsük rövid időn belül, amire minden esélyünk meg is van. Ehhez műszakonként 25 munkahelyet teremtünk a gyártáson keresztül."

A város célja a biztonság megteremtése mind a munkahelyek mind az egészség terén. A mostani beruházás pedig egyszerre szolgálja mindkettőt - tette hozzá Szita Károly, Kaposvár polgármestere: "Jelentős hozzáadott értétek képviselő technológia az, amelyik ide érkezik. Ez nem csupán a gyárnak, a kft-nek az értékét növeli, hanem hogyha az növekszik, akkor a város is nő."

A 850 millió forintos támogatással megvalósuló fejlesztés lehetővé teszi, hogy a teljes gyártási folyamat egy egységben valósuljon meg. A 2400 négyzetméteres üzemcsarnokban várhatóan az év második felében kezdődhet majd el a munka.

Címkék: Keleti Ipari Park, munkahelyteremtés, egészségmegőrzés, Kaposvár, gazdaság