Bár a kellemes tavaszi időjárást gyakorta hidegfrontok zavarják, ez azonban nem riasztja el az embereket a fagyizástól. Az egyik barcsi cukrászdában több világbajnok magyar fagylaltot is készítenek eredeti recept alapján. Az idei szezonra nagyjából 20-féle hűsítő édességgel készülnek.

 -Tejes alapú fagylaltjaink főzött eljárással készülnek, gyümölcs fagylaltjaink 40 százalék gyümölcs tartalommal. Nem használunk tartósítószereket, mesterséges színezéket és ízfokozót. Természetesek a fagylaltjaink. Nagy részük gluténmentes is - tette hozzá Rózsa Anita, a Rózsa Cukrászda cukrásza.

Míg tavaly Somogyban átlagosan 300 forintot kértek egy gombócért, most 350-et. A Magyar Cukrász Ipartestület napokban kiadott közleménye szerint a Balaton környékén már akad olyan település is, ahol 450 forintért kínálnak egy gombóc fagylaltot.

null

Az általunk megkérdezett vásárlók azt mondták, bár az ár már közelíti, de még nem lépte át azt a bizonyos lélektani határt. A cukrászati ágazat érdekvédői szerint az áremelkedésekre egy alacsonyabb áfa-kulcs lehetne a megoldás.

Az áremelkedések mögött több tényező áll: a háromszorosára ugrott energiaköltségek éppúgy, mint a hetente dráguló nyersanyagok. A tejtermékek például legkevesebb 50 százalékkal kerülnek most többe, mint tavaly. 

Címkék: körkép, fagylalt, drágulás, gazdaság