Érdeklődő fiatalokkal telt meg a Kaposvári Campus kedden délelőtt, a Karriernapra nemcsak a MATE hallgatói, hanem középiskolás diákok is ellátogattak.

 - Az a célunk, hogy egymásra találjanak a hallgatók és a cégek, a Karriernap erre ad lehetőséget. A munkáltatók sok esetben konkrét állásajánlatokkal, vagy gyakornoki programmal érkeznek. Kiemelten fontosnak feladatunknak tartjuk, hogy hallgatóinkat támogassuk az elhelyezkedésben, ezért is szervezzük meg hosszú évek óta ezt az eseményt – emelte ki köszöntőjében Dr. Gombos Péter főigazgató-helyettes. 

A térség meghatározó cégei is képviseltették magukat az eseményen.

 - Nagyon fontos számunkra az utánpótlás, közel száz mérnökünk van, akik egy része már nyugdíj előtti. Ezért is öröm, hogy elindult a műszaki képzés Kaposváron. Bízunk benne, hogy ők biztos utánpótlást jelentnek majd – emelte ki Fábián Balázs, a Videoton ügyvezető igazgatója. 

A karriernapon a fiatalokat hasznos előadások is várták. A szakemberek segítségével többek között munkakeresési tanácsokat kaptak, de az állásinterjú kihívásaira is felkészülhettek. A 15. alkalommal megrendezett rendezvényen 35 munkáltató és több száz fiatal vett részt.

Címkék: karriernap, mate, kaposvár, gazdaság