Február 11-én átadták a balatonfenyvesi végállomás felújított épületét, valamint az Imremajornál és Csisztafürdőnél emelt új épületeket. A tavaly nyáron átadott, teljesen újjáépített csisztai vonal további turisztikai vonzerejét növelő fejlesztésre az érintett önkormányzatok nyújtottak be pályázatot. A kisvasút és a fürdőhely együttesen a térség programkínálatában új lehetőségeket nyit meg, hiszen minden évszakban színvonalas kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

A térségi települések 2016-ban nyújtottak be pályázatot Balatonfenyves vezetésével, hogy a Nagybereken átvágó kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe. A MÁV 2,1 milliárd forintból újította fel a vasútat, 650 millió forintos forrásból pedig az önkormányzatok kiegészítő létesítményeket építettek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében - tájékoztatott minket a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság.

(fotó: MÁV)

Címkék: kisvasút, MÁV, Balatonfenyves, gazdaság