Minden év október első hétfőjén, idén október 4-én ünnepeljük a lakhatási világnapot, vagyis a Habitat Világnapot.

Az először 1986-ban megrendezett világnap elnevezése az ENSZ Emberi Települések Bizottságára utal. Ez a nap egyben az Építészet Világnapja is, Magyarországon hagyományosan ekkor adják át a Pro Architectura díjakat az év legjobb épületeit tervezőknek, valamint a Palóczi Antal-díjakat.

A világnapon a lakhatási problémákkal foglalkozó szervezetek, így a Habitat for Humanity is, az egységes cselekvést szorgalmazzák annak érdekében, hogy minden ember számára biztosítani lehessen az egyik legelemibb emberi jogot, a méltó otthont. Ezen a napon a nagyvárosokban utcai akciókat szoktak szervezni, amelyben például a gyermekek lakhatási szegénységére hívják fel a közvélemény figyelmét. 

Címkék: habitat, lakhatás, világnap, gazdaság