Augusztus 19-én délelőtt köszöntötte a Bahart az idei egymilliomodik komputasát, 10 nappal korábban, mint 2017-ben és 2 nappal előbb a 2019-es eddigi rekordévhez képest - írja oldalán a hajótársaság. A Balatoni Hajózási Zrt. kompjait az utóbbi években éves szinten több mint 1 millió utas vette igénybe, az idei év pedig ismét kimagasló utasszámot eredményez. Ha a jelenlegi trend folytatódik, év végén több mint 20 éves rekord dőlhet meg.

Az egymilliomodik utast a Kisfaludy komp fedélzetén ajándékkal lepte meg a társaság vezérigazgatója, Veigl Gábor.

„2021. augusztus 19-ig nagyságrendileg 149 ezer fővel, azaz mintegy 17,8%-kal több utast és 58 ezerrel több gépkocsit, valamint 7,1%-kal több kerékpárt szállítottak a kompok Szántódrév és Tihanyrév között a tavalyi év azonos időszakához képest. A személyhajózásban is érzékeljük a forgalomnövekedést, ahol az utasszám meghaladta 485 ezer főt, ami 101.267 fővel magasabb az előző évinél, így várhatóan idén is 600 ezer fölé emelkedhet a személyhajózásban szállított utasok száma a szezon végére.”  -mondta el Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

bahart 500 kompok

A kompközlekedés az év mind a 365 napján üzemel, a nyári hónapokban az utasszám egy-egy erősebb napon akár a 17-18 ezer főt is meghaladja. A kompok augusztus 29-ig főidényi menetrend szerint közlekednek, az első komp Szántódrévből 6:40-kor, az utolsó 23.20-kor indul, míg Tihanyrévből reggel 7.00 órakor indul az első és 23.40-kor az utolsó kompjárat. Napközben folyamatosan járnak, forgalom függvényében.

2021. szeptember 18-án nagyszabású ünnepséggel tiszteleg a BAHART a balatoni hajózás 175 éves történelme előtt. Balatonfüred partjainál a balatoni teljes hajóflottát felvonultató jubileumi díszszemlén, hajóegyüttálláson csodálhatja meg a hajókat és a kompokat a közönség.

Címkék: egymillió, utas, komp, gazdaság