A kivágott fa pótolható, illetve megfelelő erdőgazdálkodási módszerekkel képes önmaga megújítására. Így a fa (és az összes belőle készült tüzelőanyag) megújuló energiaforrásnak tekinthető. A faanyag elégetése során ugyanannyi szén-dioxidot bocsát ki, mint amennyit életében elnyelt, tehát karbon-, azaz széndioxid semleges is. A folyamat gyakorlatilag egy körforgás. Erről ír honlapján a SEFAG Zrt., hazánk egyik legnagyobb állami erdő- és legnagyobb vadgazdálkodója.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy ez körforgás akkor marad folytonos, ha a fűtéshez használt fa felelős erdőgazdálkodásból származik, hiszen így megmarad a felújítási szakasz. A cég ugyanis kiemelt figyelmet fordít magas minőségű erdőgazdálkodásra és a faállomány megújítására maggazdálkodással és csemetetermesztéssel.

A hatékonyság szempontjából ugyanilyen fontos a megfelelő fűtési rendszer kiválasztása, mert ez a környezetvédelmi szempontok mellett az üzemeltető  pénztárcáját érintheti. Amint írják: ma már az olcsóbb vegyestüzelésű kazánok is 80 százalékos szezonális hatásfok körül mozognak, a faelgázosító és pelletkazánok ennél is jóval többet tudnak.

A fával való fűtés az elmúlt hetekben Kaposváron is előtérbe került, a város ugyanis a tervek szerint biomassza fűtőműből származó energiával látna el a távfűtőmű energiaigényét. Az 1.700 négyzetméteres létesítményben kap helyet a faapríték tüzelésű fűtőmű, amely apríték-tárolóból, kazánházból és apríték-adagolóból áll. A két kazános fűtőmű teljesítménye 2×7,5 megawatt lesz.

Címkék: apríték, fatüzelés, megújuló, kazán, energia, gazdaság