Kaposújlak határában már a télre készíti fel méheit Hanzel Róbert. Az ő akácméze lett 2018-ban az év somogyi méze.

Azt mondja: a minőségre idén sem lehet panasz, csak a mennyiségre. A méhészek harmadik éve küszködnek az akác elfagyásával, a repce korai nyílásával, a hideggel és az esővel.

- Mennyiségileg azt tudnám mondani, hogy éves viszonylatban a töredéke lesz a méztermés a megszokotthoz képest - válaszolta kérdésünkre Hanzel Róbert. - Az akácméz minősége kiváló lesz, a repceméz is szép fehér színű, tehát tiszta repcemézet tudtunk pergetni, úgy gondolom az is tökéletes.

null

A magyar méhészeknek ráadásul az időjárás mellett az Európai Unióba érkező olcsó, ám silány minőségű, jórészt ázsai készítményekkel is fel kell venniük a versenyt. Talponmaradásukat több állami támogatás is segíti.

- A hatékonyabb és élelmiszer-biztonsági szempontból megfelelő pergetéshez, valamint a léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzéséhez kérhető vissza nem térítendő támogatás - tette hozzá a Zselici Méhész Egyesület elnöke, Mészáros János.

Az agrárminiszter nemrég egy méhésztalálkozón azt is bejelentette: néhány héten belül megjelenik egy olyan rendelet is, ami lehetővé teszi, hogy a szennyezett állatgyógyászati készítmények miatt veszteséget szenvedő méhészeket az állam kártalaníthassa.

Címkék: méz, somogy megye, gazdaság, időjárás