Kormányzati segítséggel fejlesztheti állattartó telepét 27 somogyi gazda is. A támogatást építkezésre, valamint eszközök, gépek beszerzésére költhetik. Az erről szóló okiratokat az agrárminiszter ma délelőtt adta át a nyertes pályázóknak Kaposváron. Nagy István elmondta: 50 milliárd forintos kerettel hirdették meg ezt a pályázatot, ám végül 280 milliárd forintnyi igény érkezett be. A döntéshozók akkor azt mondták: a gazdák a koronavírus-járvány idején is derekasan helytálltak, most beruháznának, így aztán 260 milliárd forintig hirdettek eredményt.

A mezőgazdaság és a termelők teljesítményét méltatta Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő is: „Ez a másfél év pandémia többek között megmutatta a magyaroknak, hogy milyen óriási szükség van a gazdák munkájára. Az a helytállás pedig, amit tapasztalhattunk, oly mértékben értékelte fel az agráriumban dolgozók presztizsét, amit sokan nem is gondolnánk"

Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere pedig arról beszélt, hogy a mostani támogatások egybevágnak a város törekvéseivel: az újraiparosítással és az élelmiszergazdaság fellendítésével: “Ennek a gazdaságfejlesztésnek a kulcsa a hatékonyság növelése, a versenyképesség növelése. Az, hogy a gazdasági szereplők magasasabb hozzáadott értékkel tudjanak termelni és környezetbarát technológiákat tudjanak megvalósítani.”

(Borítóképünkön: Nagy István, agrárminiszter)

Címkék: állattartó, ipar, mezőgazdaság, agrár, élelmiszer, támogatás