Új termékekkel szeretne a Kapos Atlas Gépgyár Kft. még nagyob teret nyerni a piacon. Az elmúlt hónapokban saját fejlesztésekbe kezdtek, olyan emelő kanalakat terveztek, amikre nagy igény mutatkozik. Az ezek gyártáshoz szükséges, több fél milliárd forint felét az állam biztosítja.

- Egy elhanyagolt csarnokot fogunk teljesen modernizálni, de új gépeket is szereténk beszerezni - tette hozzá a Kapos Atlas Gépgyár Kft. ügyvezető igazgatója, Horváth Árpád.

A március közepén bekövetkezett leállások miatt a különböző fejlesztésekre szánt tőkéjüket a vállalkozás a dolgozók bérére költötte. Nyáron keresték meg a városvezetést és gazdasági szakembereket, hogy segítsenek megmenteni az üzemet. Ennek révén érkezik most a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatása, amivel előre léphetnek és munkahelyeket menthetnek meg.

- A Kapos Atlas nem állt meg a válság alatt sem. Versenyképességét növeli, fejleszt és a kormány is támogatja a törekvéseiket. Legfontosabb céljuk továbbra is az, hogy megőrízzék a munkahelyeket, 308 embernek adnak most munkát a járvány ideje alatt is - mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

A Kapos Atlas Gépgyár Kft. az 520 millió forint nagy részét a beruházásra fordítja, a maradékot pedig 60 dolgozó bérére. A tervek szerint az új termékeket májustól már gyártani is tudják majd.

Címkék: kapos atlas, munkahely, fejlesztés, gazdaság