Szita Károly úgy fogalmazott a városok 120 milliárd forinttal többel számolhatnak, ezen felül pedig a büdzsé két dologra is hangsúlyt helyez: egyrészt azt, hogy mindenki dolgozhasson aki akar és legyen munkája azoknak is akik a járvány miatt veszítették el azt, valamint segít abban, hogy megőrizzük az egészségünket.

Kaposvár polgármestere szerint a védekezésből mindenkinek ki kell vennie a részét, például a gépjárműadó átengedett részével, ezért érthetetlen egyes ellenzéki polgármesterek véleménye.

A kormány által biztosított 200 milliárdos kedvezményes hitelkeret pedig stabilitást is adhat azon településeknek, akiknek erre szüksége van.

Szita Károly szerint nem adóemelésben kell gondolkodni, hanem akár strukturális átalakításokkal a helyi gazdaságot kell erősíteni, mert ezen vállalkozások adnak munkát az embereknek.

Címkék: védelem, költségvetés, állás, vállalkozás, Magyarország, munkahely, adó, gazdaság