A Tesco számára kiemelten fontos vásárlói és munkavállalói biztonsága - írják a cég honlapján. Éppen ezért a korábban már életbe lépett intézkedéseket újabb elemmel bővíti az áruházlánc: csütörtöktől az áruházakban egy időben csak előre meghatározott számú vásárló tartózkodhat.

A Tesco az elmúlt hetekben számos olyan intézkedést vezetett be, melyek célja a vásárlók és munkatársak egészségének védelme, valamint annak biztosítása, hogy az áruházakban mindenki megtarthassa a biztonságos fizikai távolságot másoktól. A biztonságot növelő intézkedések újabb elemeként az áruházlánc csütörtöktől az összes magyarországi áruházában limitálja, hogy egy időben hány vásárló tartózkodhat egyszerre egy adott áruházban. Az egyes áruházakban már mai is működő intézkedés szerint egy időben az áruház alapterületéhez képest annyi ember tartózkodhat bent, ahány biztonságosan be tudja tartani a 2 méter távolságot egymás között. A pontos létszám így áruházanként változó.

A vásárlószámot egy applikáció segítségével az üzletek bejáratánál a Tesco munkatársai követik és ellenőrzik. A vásárlók – a más szolgáltatóknál, mint például gyógyszertáraknál, postáknál már bevált gyakorlatot követve – minden esetben az épületen kívül fognak sorban állni, a biztonságos távolság megtartásával.

Azon áruházaknál, ahol több bejárat is van, csak egyet lehet majd használni, így a belső üzletsorral is rendelkező áruházak esetében az épületben tartózkodók létszáma lesz a mérvadó.

Az új intézkedés a 65 éven felettiek védelme érdekében a nekik fenntartott vásárlási időszakra is vonatkozik: 9 és 12 óra között az áruházlánc munkatársai mind a létszámot, mind az életkort ellenőrzik.

A Tesco követi a hatóságok ajánlásait, a fizikai távolságtartást elősegítő, valamint a vásárlók és munkatársak biztonságát szolgáló intézkedések listája a vállalat weboldalán olvasható. A húsvét közeledtével várhatóan növekvő vásárlószám fényében Tesco kéri a vásárlókat, kövessék ezeket a tanácsokat és előírásokat, lehetőség szerint egyedül érkezzenek vásárolni, hogy mindenki a lehető legnagyobb biztonságban legyen.

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: limit, Tesco, vásárlás, vásárló, koronavírus, gazdaság