Egy acélelefántot készítettek az egyik kaposvári vállalkozásnál még novemberben a Zrínyis fiatalok. Itt nemcsak a kétkezi munkába, hanem a mérnöki feladatokba is betekintést nyerhettek a diákok. A Kisfaludy Utcai Tagiskola tanulói egy mérnöki irodába látogattak el. A gyerekek azt mondják: a legizgalmasabb számukra az volt, amikor egy okostelefon borítóját kellett megtervezniük.

Rajtuk kívül még 22 iskola diákjai tölthettek el egy-egy napot a város cégeinél, vállalatainál. Voltak például a város egyik legnagyobb foglalkoztatójánál, pékségben, húsfeldolgozóban, tehenészetben, sőt még szerkesztőségünkben is, ahol segítettek az esti híradó leforgatásában, vágásában.

A Kaposvári Gazdaságfejlesztési és Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft. első alkalommal hirdette meg ezt a pályaorientációs napot, hogy segítsék a végzős általános iskolások szakmaválasztását még a felvételi előtt.

null

- Próbálják megnézni, hogy a gyakorlatban mit is jelent az adott szakma, ezért azt kértük minden cégtől, hogy próbálják meg minél szélesebb skálán bemutatni az összes tevékenységüket, hogy a gyerekek megismerjék azt, hogy amikor majd döntenek, amikor beírják, hogy mik szeretnének lenni, akkor tudják, vagy legalábbis legyen valamilyen ismeretük arról, hogy az a szakmacsoport, vagy szakma mit jelent - nyilatkozta Uhlig Rita, a Kaposvári Gazdaságfejlesztési és Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A diákoknak egy kisfilmet is össze kellett állítaniuk a napjukból, amit végül szakmai zsűri bírált el. A hétfői díjátadón kaposvár polgármester is köszöntötte a fitalokat.

null

Szita Károly beszédében elmondta: ez a generáció a kulcs ahhoz, hogy Kaposvár 10 év múlva a Dél-Dunántól legerősebb városa legyen, hiszen a somogyi megyeszékhely gazdaságának fejlődéséhez elengedhetetlenek a jól képzett szakemberek.

null

Az "Egy nap a munkahelyemen" programsorozat itt azonban még nem ért véget. Hétfő a cégek, a szervezők és az önkormányzat aláírt egy együttműködési megállapodást is, így jövőre már két turnusban köthetnek a gyerekek jelképes, egynapos munkaszerződést a cégekkel, tavasszal és ősszel is egyaránt.

A zsűri által legjobbnak ítélt videók listája

1. helyezett: Berzsenyi Dániel Tagiskola

2. helyezett: II. Rákóczi Ferenc Tagiskola  

3. helyezett: Kisfaludy Utcai Tagiskola

Különdíjasok

Legjobb önálló vágás: Fekete László Általános Iskola (Szenna)

Legjobb járási iskola: Somssich Imre Általános Iskola (Hetes)

Legjobb kaposvári iskola: Toldi Lakótelepi Tagiskola

Címkék: egy nap a munkahelyemen, díjátadó, videó, gazdaság