A tavalyi turisztikai rekordév volt, és az idén is megdől minden turizmussal kapcsolatos rekord - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Párisi Udvar Hotel Budapest szálloda hivatalos megnyitóján pénteken Budapesten.

Hozzátette, míg Magyarország 9 éve a szakadék szélén állt, gazdasága ma már európai szinten is kimagasló teljesítményt nyújt, amiben a turizmusnak kiemelt szerepe van.

Közölte, Budapest az európai turisztikai célpontok élvonalába tartozik. A magyar főváros jelentős fejlődésen ment keresztül, és egyre nő az érdeklődés iránta, 5 év alatt 86-ról 147-re nőtt például azoknak a városoknak a száma, ahonnan Budapest közvetlen légi járattal elérhető.

Kiemelte: Budapest a világ egyik legbiztonságosabb fővárosa, Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, a biztonság egyre fontosabb érték lett.

A miniszter rendkívül fontosnak nevezte, hogy a fővárosban minél több színvonalas szálláshely legyen. A kínálat most újabb szállodával bővült, amely hozzájárul Budapest szállodai színvonalának emelkedéséhez és a dinamikus fejlődéshez is.

A több mint 100 éves műemléképület felújításának 13 milliárd forintot meghaladó beruházásához az Eximbank 8,2 milliárd forintos hitelt nyújtott - ismertette Szijjártó Péter. Hozzátette: elismerés illeti a szálloda üzemeltetőit, akik 12 szállodát üzemeltetnek Budapesten és több mint 600 embert foglalkoztatnak.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója közölte, tavaly az ország lakóinál másfélszer több turista fordult meg az országban, ez a lendület idén is folytatódik. Idén Budapest Európa legjobb úti célja lett Barcelonát megelőzve. A magyar turizmus aranykorát éli - mondta.

A most megnyílt szállodáról elmondta: az ismét Budapest ikonikus épülete lett, önmagában turisztikai attrakció, visszakapta régi pompáját.
Schwindt-Kiss Andrea, a Párisi Udvar Hotel Budapest igazgatója arról beszélt, hogy az épület mindig kiemelt helyet foglalt el Budapest életében. Felújítása 2014-ben kezdődött, mára újra régi fényében tündököl, az ötcsillagos szállodát a Mellow Mood Hotels üzemelteti - mondta.

Címkék: rekord, vendég, idegenforgalom, turizmus, Magyarország, gazdaság