Gondos gazdálkodás a rá bízott természeti kinccsel, kiemelt gondoskodás félezer munkavállalóról és szerteágazó társadalmi felelősségvállalási tevékenység – többek között ezekért ítélték oda az alapítók az Üzleti Etikai Díjat a SEFAG Zrt.-nek.

Közel félszáz pályázat közül választotta ki az eddig díjazott cégek vezetőiből álló zsűri az idén huszadszor kiosztott Üzleti Etikai Díj tíz nyertesét. László Ervin professzor, a Budapest Klub alapító elnökeként, és Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapítójaként 2000-ben azzal a céllal indította útjára a mostanra komoly rangot szerzett elismerést, hogy a társadalom figyelmét ráirányítsa az üzleti sikert etikus eszközökkel elérni képes cégekre.

Olyan vállalkozásokat jutalmaztak ebben a két évtizedben, akik a maguk területén eredményesen és jövedelmezően tudnak működni, de egyúttal döntéseikben figyelembe vesznek környezeti és társadalmi szempontokat is. Az egyik kulcsszó a fenntarthatóság, vagyis a rendelkezésre álló erőforrások önmérséklettel történő, a bolygó érdekeit is tekintetbe vevő hasznosítása. Legalább ilyen súllyal esik latba a szemléletformálás, hiszen egy vállalkozás jó példája másokat is követésre inspirál.

A SEFAG Zrt. a somogyi állami erdők kezelőjeként különösen értékes természeti kinccsel gazdálkodik. Ezt a feladatot jól ellátni csak felelős hozzáállással és nagy szakértelemmel lehet. A munkatársak által begyűjtött magas állami és szakmai kitüntetések bizonyítják, hogy jó úton járnak.

A társaságnál fontos szempont, hogy a megyeszerte foglalkoztatott 503 kolléga jól érezze magát a munkahelyén. Különösen erős szociális háló és kiegészítő juttatások széles skálája áll rendelkezésükre a vállalati üdülőtől a sportolás támogatásáig. Említésre méltó a SEFAG oktatási, közösségformálási és társadalmi felelősségvállalási tevékenysége. Minden évben diákok ezreit tanítják a természet ismeretére és szeretetére a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában vagy a kaposvári Erdők Házában.

Rendszeresek a természetvédelmi akciók, illegális hulladéklerakók elleni fellépések és szükség esetén az árvízi védekezésben is részt vesz az erdészet.

Címkék: Üzleti Etikai Díj, sefag, elismerés, gazdaság