Tavaly 1,15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a hazai nettó villamosenergia-fogyasztás, a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya pedig megközelítette a 8,5 százalékot - derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. közös kiadványából.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott kiadvány szerint, míg a bruttó hazai villamosenergia-termelés csaknem 3 százalékkal csökkent, addig az import-export szaldó energia részaránya közel 3 százalékkal nőtt. A legmagasabb bruttó csúcsterhelés - minden eddiginél nagyobb -, 2018. december 19-én volt 6869 megawattos értékkel, 1,3 százalékkal magasabbal az egy évvel korábban regisztrált 6780 megawattnál.

A villamos energia előállítására felhasznált energiahordozók közül tavaly csak a megújuló alapú források emelkedtek: a napenergia több mint háromszorosára nőtt, a biomassza 12 százalékkal, a hulladék pedig 13 százalékkal emelkedett, de csekély mértékben a víz és a biológiailag lebomló hulladék aránya is nőtt.

A villamosenergia-rendszer teljes beépített teljesítőképessége főként a naperőműveknek köszönhetően nőtt, valamint folytatódott a háztartási méretű kiserőművek teljesítőképességének bővülése, amely csaknem 40 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölték.

Címkék: 2018, villany, áram, gazdaság