Hat dunántúli megyei jogú város polgármestere, alpolgármestere és Palkovics László miniszter írták alá azt a szerződést, amelynek értelmében elkezdődhet a tervezési időszaka az úgynevezett Elena Programnak.

A megvalósítás részeként a településeken egyebek mellett a középületeket megújuló energiaforrással, napelemmel láthatnak el, energiatakarékosra cserélhetik a közvilágítás fényforrásait, szabályozható lesz a világítás és mérőműszereket is telepíthetnek.

- Itt megjelennek olyan kérdések hogy, hogyan tudjuk a hálózatot irányítani, hogyan tudunk olyan energiatárló megoldásokat találni, ami az alacsonyabb felhasználási időszakban előállított akár nap, akár atom energiát máshogy tudja majd kezelni. Ide tartoznak azok a megoldások is, amelyek például az okos méréseken keresztül, de egyfajta differenciált árazást tesznek lehetővé - tette hozzá Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.

Kaposváron amellett hogy ezekkel a beruházásokkal továbbra is alacsony szinten lehet tartani a közszolgáltatások árát, a megtakarított pénzt városfejlesztésekre lehet fordítani.

- Több forrásunk marad játszótér építésre, felújításokra, bármi olyan jellegű lakossági igény megvalósítására, ami rövid távon is látható a kaposvári polgárok számára - mondta az aláíráskor Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere.

Egyebek mellett egy technológiai megoldás kidolgozását tervezik, hogy a megtermelt energiát tárolják a városok és azt akkor használják fel, amikor szükség van rá, illetve egymásnak is tudnak adni belőle.

- Ez az első olyan megállapodás a megyei jogű városok között, amely túllép a nagyon fontos Modern Város Programon, alátámasztja a TOP-ban megfogalmazott célokat. Nálunk is most fejeződött be három általános iskolánk épületenrgetikai felújítása, de mégis túllép rajta hiszen 23 megyei jogú városból a dunántúlon elhelyezkedő, valamilyen módon mind földrajzilag, mind egyéb tekintetben összefüggő, egymás felé forduló városok esetében nem volt még soha Magyarországon ilyen léptékű megállapodás - válaszolta Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere.

Az Elena Programot vezető város Kaposvár. A tervek kidolgozásának irányítását, szervezését a Kaposvári Önkormányzat környezetfejlesztési igazgatója végzi. Erre mintegy három év van és azt követően indulhatnak el az energihatékonysági beruházások.

Címkék: elena, dunántúl, energiahatékonyság, aláírás, gazdaság