201,21 millió forint százszázalékos, európai uniós vissza nem térítendő támogatásból újabb ipari területekhez kapcsolódó utak újulnak meg Kaposváron. Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata ezúttal a Malom és Kertalja utcák, valamint a Pécsi utcáról nyíló iparterületi bekötőút közlekedési infrastruktúráját korszerűsíti.

Kaposvárnak, mint a Dél-Dunántúl egyik súlyponti városának, évek óta törekvése olyan iparterületi infrastruktúra megteremtése, amely segíti, erősíti a helyi vállalkozások működését. A cél érdekében a közelmúltban a város több iparterületének (Észak-nyugati, Közép-északnyugati, valamint Videoton ipari park) közlekedési infrastruktúráját már felújították, mely korszerűsítések 2019-ben tovább folytatódnak. A cél ezúttal az, hogy a gazdasági területekhez kapcsolódó alacsonyabb rendű utak is megújuljanak annak érdekében, hogy ezek a területek a vállalkozások és munkavállalók számára jól megközelíthetők legyenek.

A „Kaposvár Malom utca, Kertalja utca és bekötőút infrastruktúra fejlesztése” elnevezésű projekt a Cargill Magyarország Zrt. (malom), valamint a Magyar Cukor Zrt. megközelítését biztosító utak infrastruktúra fejlesztését célozza meg.

A beruházás során a felsorolt utak új aszfaltburkolatot kapnak, és megszépülnek a hozzájuk kacsolódó parkolók és járdák is. Nem maradnak el a közműfejlesztési feladatok sem: megoldják a csapadékvíz megfelelő elvezetését, korszerűsítik a közvilágítást, a víz- és szennyvízvezetékeket, valamint egyéb tereprendezési munkák készülnek.

A munkálatok elkészülte után egyértelműen könnyebbé válik a terülten működő cégek biztonságos megközelítése, a munkavállalók munkahelyükre történő eljutása, a korszerű környezet kialakításával egyértelműen javul a területen dolgozók vagy áthaladók komfort- és biztonságérzete.

Címkék: komfort, biztonságérzet, Malom utca, tereprendezés, infrastruktúra, közmű, fejleszt, közlekedés, gazdaság